Ebben a kategóriában idén kizárólag női előadókat jelöltünk, különböző műfajok kiemelkedő képviselőit, felhívva a figyelmet a zeneipar tehetséges, sokoldalú nőire - mert sajnos sok műfajban, toplistán és fesztivál lineupban még mindig alacsony a nők aránya a férfi előadókhoz képest. Ez a kategória a nőket hivatott támogatni és reflektorfénybe helyezni, megmutatva, milyen tehetségesek.
#Hallgasshazait
A 21 éves balmazújvárosi Nagy Bogi kiskora óta énekel és a 2019-es DAL-ban a Holnap című dalával egészen a döntőig menetelt. A műsor után sorra hozta ki a jobbnál jobb popslágereket többek között olyan szerzők közreműködésével, mint Caramel, Bagossy Norbert vagy Szepesi Mátyás. 2021-ben megjelent Kezdet címmel az első kislemeze, majd 2022-ben megalapította a zenekarát, amivel folyamatosan koncerteznek és dolgoznak az új dalokon.
Ebben a kategóriában azokat a műsorkészítőket díjazzuk, akiknek a hallgatottsági toplisták alapján sokan szívesen hallgatjuk a tartalmas, szórakoztató és elgondolkodtató podcastjait, és mindig nagyon várjuk az újabb adást.
Ebben a kategóriában azokat a tartalomgyártókat díjazzuk, akik ismertségüket és közösségi média elérésüket aktívan használják saját márkájuk építésére, népszerűsítésére, üzleti lehetőségeinek kiaknázására.
Ebben a kategóriában azon gaming és streamer műfajban alkotók közül válogattunk, akik a közösségi média platformokon és olvasóink körében is nagy népszerűségnek örvendenek.
Ebben a kategóriában idén kizárólag női előadókat jelöltünk, különböző műfajok kiemelkedő képviselőit, felhívva a figyelmet a zeneipar tehetséges, sokoldalú nőire - mert sajnos sok műfajban, toplistán és fesztivál lineupban még mindig alacsony a nők aránya a férfi előadókhoz képest. Ez a kategória a nőket hivatott támogatni és reflektorfénybe helyezni, megmutatva, milyen tehetségesek.
Ebben a kategóriában azokat a tartalomgyártókat díjazzuk, akik nap mint nap motiválnak minket és követőiket, hogy egészségesebb, sportosabb életet éljünk, és kívül-belül elégedettek legyünk magunkkal.
Ebben a kategóriában idén azokat a televíziós párosokat - műsorvezetőket, zsűritagokat, médiaszereplőket - díjazzuk, akik a tévénézőket a képernyő elé szögezik, és a közösségi médiában is nagy népszerűségnek örvendenek.
Ebben a kategóriában azokat díjazzuk, akik a természetesség és önazonosság hívei, és segítenek, hogy a közösségi médiában természetes, filtermentes valóságot képviseljenek.
Ebben a kategóriában idén azokat az aktivistákat és jó ügyet hirdető kampányaikat díjazzuk, akik példaértékű társadalmi munkát végeznek, és közösségi média elérésüket alapítványok és társadalmi kampányok népszerűsítésére is használják.
Ebben a kategóriában a TikTok platformján az utóbbi időben nagy lendülettel berobbant és legnépszerűbbek mezőnyébe kerülő hazai tartalomgyártóit díjazzuk.
Ebben a kategóriában egy aktuális társadalmi problémára diskurzusra reflektálva, a közoktatásban szívvel-lélekkel dolgozó tanárokra szeretnénk felhívni a figyelmet, jelöltjeink a TikTok platformján népszerű, edukatív és szórakoztató tartalmat gyártó pedagógusok.